Ma már gyakori problémának számít az eredeti fogaink elvesztése – ebben az esetben pedig rendkívül fontos minél hamarabb megkezdeni azok pótlását, így is megőrizve egészségünket. Az alábbi cikkből kiderül, miért is érdemes gyorsan kezelni a kialakult problémát, milyen fogpótlás árak találhatóak meg manapság és mi befolyásolhatja ezeket.
Abban az esetben, ha fogpótlásra van szüksége, azzal érdemes minél hamarabb szakemberhez fordulni, nem csak egészsége érdekében, de esztétikai szempontból is. Ennek oka, hogy az állcsontok mennyisége egészen addig nem csökken, amíg abban fogak találhatóak.
Fogpótlás árak – mitől függ?
A fogpótlás árak kapcsán számos dolgot megkülönböztethetünk.
A Rosental Fogászati és Szájsebészeti Központban minden kezelés előtt egy konzultáción vesznek részt a Páciensek – ezt azért érdemes hangsúlyozni, mert a fogpótlás árak kapcsán is egyénenként különböző esetekről beszélhetünk, melyeket szakembereink a Páciensekhez terveznek.
Ezután orvosaink a felső és az alsó állcsont között is különbséget tesznek. Az alsó állcsont kapcsán elegendő lehet lényegesen kevesebb implantátum behelyezése is ugyanahhoz a fogpótlás elkészítéséhez, itt ugyanis a csont erősebb.
Esztétikai szempontból is lényeges eltérésekről beszélhetünk – ez elsősorban arc- és testfelépítés alapján történik, hiszen egy izmos, erős férfi más rágóerővel rendelkezik, mint egy fiatal hölgy.
Milyen kezeléseket takarhatnak az egyes fogpótlás árak?
Egyes fogpótlás árak más és más kezeléseket takarhatnak – ennek három fajtája a legkézenfekvőbb, melyek közül a konzultáción választjuk ki a Páciens számára a legmegfelelőbbet.
Az All on 4/6 fogpótlás biztosíthatja Ön számára is bátor mosolyát, emellett pedig az egyik legkézenfekvőbb megoldást nyújtja a fogpótlás árak kapcsán, ugyanis szedációban végzett beavatkozás esetén Ön nem is fog emlékezni arra, hogy szakembereink beültették az implantátumokat.
A legolcsóbb kezelés, melyről a fogpótlás árak kapcsán beszélhetünk, az az implantátumon lehorgonyzott lokátoros fogpótlás – emellett talán ez az egyik legkényelmetlenebb is. Abban az esetben, ha vissza szeretnénk kapni fogainkat, akkor ez az opció csupán az alsó állcsonton kivitelezhető. Ekkor a fogpótlás árak két implantátumon lehorgonyzott gömbretenciós elemet foglalnak magukba, melyek csökkentik a fogpótlás mozgását, ezzel szemben viszont a billenő hatást nem gátolják.
A fogpótlás árak között egy már az előzőnél stabilabb megoldás is megtalálható, a stégprotézis. Ekkor a stabilitáshoz egy úgynevezett stég szükséges, mely felül és alul egyaránt 4 – 6 implantátumból áll. Ekkor a fogpótlás erősen rögzül a stéghez, stabil, egyáltalán nem mozog rágáskor. Érdemes kiemelni, hogy előnyei közé tartozik, hogy a fogpótlás eltávolítható, így könnyebb kezelése, tisztítása.
Ahogy láthatjuk alábbi cikkünkben, a fogpótlás árak számos tényezőből adódnak össze. Abban az esetben, ha Ön is úgy érzi, hogy fogpótlásra van szüksége, forduljon rendelőnkhöz bizalommal. A Rosental Fogászati és Szájsebészeti Központ komplex, egyénekre szabott megoldásokkal, szakmailag magasan képzett szakembereivel képes fájdalommentes kezelést nyújtani.
Kérjen Ön is időpontot rendelőnkbe most, hogy mielőbb megkezdhessük fogpótlását! Töltse ki az alábbi űrlapot időpontért: